Aktuális

Aktuális

Farsang 2024

,

Szamek Hunor írása

Utassy Zsombor plakátja

Kléh Sára fotói

Az internátus életében évenként megrendezésre kerülő farsangi vacsora, az idei évben sem maradhatott el, 2024. február 15-én került megrendezésre és így az egész kollégium elbúcsúztathatta a telet.

A konviktusban kapott teret a rendezvény, ahol először elfogyasztotta mindenki az általa választott főételt, majd pedig a desszertet, amelyet a tanulócsoportok készítettek el.

 

A farsangi eseményt Ildikó néni vezetésével az internátusi kamarazenekar nyitotta meg, amely egy nagyon színvonalas előadás volt, hiszen hallhattuk fiataljaink tehetségét a zenélésben.

Ezután Antóni Hanna és Bárdkai Botond mutathatták meg, hogyan is szerepelnek műsorvezetőként. Igazán zseniálisan működtek az este alatt!

Folytatásként bemutatásra kerültek a zsűri tagjai:

Hraska Zoltán- a konviktus vezetője

Lakatos Réka - öregdiák

Szabó Enikő - öregdiák

Papp Ádám - öregdiák

Chudi Levente Zsolti - öregdiák

Vass-Eysen Ákos - öregdiák, internátusi kórusvezető

Paska Levente - DÖK elnök

Ezt követően elkezdődött a jelmezverseny, amelyen a bejövő diákok vettek részt és néhány lelkes már itt lévő diák. Parádés öltözékeket láthattunk, némelyik produkció egy kis műsorral is meg lett spékelve.

Ezután elment a zsűri eldönteni a versenyzők helyes sorrendjét, eközben Molnár Tamás tanár úr táncra perdített mindenkit, ezzel gyorsítva fel a várakozási időt.

Majd kihirdették a verseny nyerteseit…

Desszert kategóriában:

1. helyezett: Almás pite vanília fagyival – 5. tanulócsoport

2. helyezett: Tiramisu – 1. tanulócsoport

3. helyezett: Tejespite – 2. tanulócsoport

4. helyezett: Sportszelet – 4. tanulócsoport

5. helyezett: Zebra süti – 3. tanulócsoport

 

Asztal díszítés kategóriában:

1. helyezett: Honfoglaló – 2. tanulócsoport

2. helyezett: Dzsungel – 3. tanulócsoport

3. helyezett: Vadnyugat – 1. tanulócsoport

4. helyezett: Karnevál – 4. tanulócsoport

5. helyezett: Színház – 5. tanulócsoport

 

Egyéni Jelmez kategóriában:

1. helyezett: Öreg néni –  Urbán Dominik

2. helyezett: Vadász – Makó Máté

3. helyezett: Bohóc – Radics Milán

 

 

Csoportos jelmez kategóriában:

1. helyezett: Hagyomány őrző lakodalom

Tagjai: Bóvári Nóra, Korenika Kata, Kuncz Hanna, Palotás Petra, Bálint-Pallaghy Bulcsú, Bálint-Pallaghy, Csongor, Kiss Balázs, Lakatos Márton, Laki Gábor, Révész Csongor, Révész Kolos

2. helyezett: Scooby-doo

Tagjai: Kovács Gréta, Juhász Bernadett, Barhács Magor, Kapitány Balint, Suhajda Hunor

3. helyezett: Börtönőr és rab

Tagjai: Jankovics Lili Eszter, Tóth Boglárka

  

 

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk