Aktuális

Aktuális

Ballagás (2022)

,

Terjéki Lilien írása

 2022. április 21.-én csütörtökön, a Kecskeméti Református Internátus végzős diákjai elbúcsúztak tőlünk. Ezen a szép és kivételes napon egyeseknek a szomorúságtól potyogtak könnyei, míg másoknak pedig az örömtől.

Mindenekelőtt, a ballagók és a többi diák útja a konviktusba vezetett, ahol nagyon jól kinéző, illetve finom ételeket találhattunk. Mielőtt ettünk volna, igazgatónőnk elbúcsúzott a végzősöktől, majd Vera, Internátusunk lelkésze is elköszönt tőlük, s velük utoljára közösen elénekeltük a „Siess keresztény”-t. Később a ballagásra kész diákok koccintottak nevelőikkel és miután mindenki mindenkivel koccintott, leültünk enni. Amikor mindenki végzett, a végzősök felmentek elfoglalni helyüket a 3. emeleti díszteremben, majd utánuk a 11. évfolyam következett, illetve az, akinek ballagott valakije; végül én, aki e cikket írja róla.

Miután a végzősök bevonultak a díszterembe és elfoglalták a nekik kikészített székeket, Kuti József, az igazgatótanács elnöke tartott áhítatot, majd énekeltünk. Mindezt követően Szilvi néni, Internátusunk igazgatója köszöntött mindenkit. Beszédében elég sok mindent elárult a végzős évfolyamunkról, illetve többször is elhangzott a beszédben az „Itt vagyok!” mondat. Később Rakszegi Napsugártól hallhattuk Reményik Sándor „Eredj, ha tudsz!” című versét. Miközben hallgattam, végig rázott a hideg a gyönyörűségtől.

A versmondás után megszólalt a zongora és valaki énekelni kezdett… Gyönyörű hangjával Pintér Boglárka kápráztatta el a szülőket és társait. Brian Jefferi Leech „Emlékezz vissza az útra” kezdetű zenéjét választotta, miközben Vass-Eysen Ákos zongoraszóval kísérte őt. Mindezek után a ballagók nevében Tálas Donát Marcell köszönt el az űrhajósok, emlékek és gondolatai segítségével. Mindenki jól érezte magát a beszéd közben, nevettünk, illetve a szülők is beletekinthettek a kollégiumi életbe. Ezután Vas Barnabás Bendegúz átadta a nagyra becsült emlékkönyvet Bozó Zsóka Roxánának. A 12. évfolyam még egy ajándékot is átadott a kollégiumnak, amit itt hagynak a következő nemzedékeknek. Így került elő egy róluk készült tabló! Erről még Szilvi néni sem tudott, teljes meglepetés volt!

A következő percekben végig hallgathattuk Szűcs Luca előadását fuvolán, ami nem más volt, mint Georg Philipp Telemann H-moll fantáziája, ami után tapsvihar tört ki. Ezt követően Bozó Zsóka Roxána búcsúzott el a végzősöktől. Gyönyörű beszédén még én is meghatódtam, pedig nem ismerem annyira a végzősöket, hiszen még csak gólya vagyok.

Miután meghallgattuk Zsóka beszédét, egy kisfilmet néztünk meg, amit Molnár Tamás tanár úr készített. A bevezető videók elkészítésében még mi, gólyák is segítettünk. Felejthetetlen volt, hiszen egyik este váratlanul kihívott minket éjszakás nevelő tanárunk, hogy segítsünk neki, a végzősök videójának elkészítésében. Többször is át kellett futnunk az utca túloldaláról a kollégiumhoz, ráadásul volt egy rész, amikor csak a lábainkat vette filmre a tanár úr. De visszatérve a kisfilmre… Az elején a végzősök kiválasztott képeit láthattuk egy zenére bevágva, ez a rész iszonyat vicces volt. Miközben pörgött a film, egy kisebb technikai hiba adódott, amit szerencsére sikerült gyorsan orvosolni és így hallhattuk a szülők nagyon édes üzeneteit, amiket ballagó gyermekeiknek szántak. Ezek alatt, régebbi és újabb képeket láthattunk az adott végzősökről. Mindezeket követően, ballagóink kedvenc helyeikről számoltak be az Internátuson belül. Ez valakinek a szobája volt, ahol néhány évig lakott, vagy a lépcső, a konyha, a folyosó, a társalgó, a díszterem, a tanulószoba, az udvar, vagy esetleg a ketrec. Mindenkinek más, mégis mindenkinek volt egy kedvenc helyisége az internátuson belül. A beszámolók után a nevelők mondtak egy pár kedves gondolatot egyenként a végzős diákjaikról. Végül, de nem utolsó sorban, a ballagók pár tippet, tanácsot osztottak meg velünk, amik jól jöhetnek a későbbi kollégista évek során. Mindegyik végzős képe mellett egy idézet is volt útravalóként. Ezután megszólalt a Mi vagyunk a Grund! című zene, aminek ezzel megszületett a 2022-es ballagási változata. Ezután a videó végére értünk, ahol egy tablót láthattunk, végzőseinkről és különböző foglalkozásokról. Molnár Tamás tanár úr nagy tapsot kapott a videóért, Szilvi néni pedig elköszönt mindenkitől és véget ért a ballagás!

Utolsóként még el szeretném mondani nektek, kedves végzősök, hogy ez az év nélkületek nem lett volna ekkora buli és nagyon nagy örömmel fogunk rátok visszagondolni!  Vigyázzatok magatokra, hiányozni fogtok!

 

Lakatos Réka fényképei az internátusi ballagásról >>

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk