Internátusról

Egy nap az internátusban

,

ZERZŐ: SZOMBATI GRÉTA

Azt hiszed, álmodsz. Azt hiszed, a füledben egyre erősödő dallam csak képzeleted szüleménye. Csak kitalált világod aláfestő zenéje, amit megálmodott neked valaki, valaki fáradhatatlan. Ahelyett, hogy aludt volna még, ugyebár.

Aztán a rádiós hírbeolvasó ismerős hangjára felriadsz. Egy darabig fülelsz, csukott szemmel, hátha akkor elhallgat, látva, hogy nincsen cél­közönség. De ő elszántan beszél tovább, te pedig minden reggel meghallgatod, mennyivel drágult a benzin, bosszankodsz rajta, bár autód az nincs.

Az éjszakás nevelő emlékeztet, nehogy elfelejts ébren maradni. Mire az ágyból kikászálódsz, a fürdőszoba már foglalt, természetesen. Felöltözöl. Közben azon gondolkodsz, vajon a szomszéd épület ablakaiból át lehet-e annyira látni hozzátok, mint tőletek hozzájuk.

Megkísérelsz valami hasznosat tenni magaddal. Megágyazol. Az ágytakaród gyűrődései viharos tenger hullámaira hajaznak, te pedig tanácstalan hajótöröttként meredsz rájuk. Húsz percen át pró­bálod szalonképessé alakítani magadat. Húsz perc múlva a többiekkel együtt papucsban csoszogsz le a konviktusig, és a hátsó ajtón mész be reggelizni – mint bennfentes.

Álomittas arcok között készítesz magadnak reggelit – müzlit, ha máshoz nincs ötleted. Hogyha túl korán érkezel, a tea megégetheti a szádat, de ha késésben vagy, éppen megfelelő hőmérsékletű ah­hoz, hogy nagy kortyokkal behozhasd a lemaradást.

Visszamész a szobádba. Majd lefelé jövet a lépcsőn – már indulóban a suliba – azon agyalsz, vajon mit felejtettél ki a táskádból, hogy ma ilyen képtelenül könnyű.

A portánál köszönsz. A portás néni több év gya­korlatából adódóan csak minden negyedik „áldás, békesség”-nél köszön vissza. Így mindenki azt érzi magáénak, amelyiket akarja.

Sorban mindenki leadja a szobakulcsot, hogy délután, az iskolából visszaérve hasonló taktikával visszakérhesse, majd kimenőre menet leadhassa, és kimenőről visszaérve elkérhesse.

A tanulóban könyvek és füzetek halmazával elhelyezkedsz a szokásos kis térségeden. Hogyha nem tudod a leckét, valaki más biztosan tudja, vagy ha mégsem, legalább van, aki együttérez. Ilyen szempontból tehát a csoportos tanulás na­gyon is hasznos.

Mire leérsz vacsorázni, a többiek már repetáért állnak sorba.

Vacsora után pedig éneklés, illetve szájról olva­sás dalba szedve… – attól függően, hogy tudod-e a szöveget vagy nem. És ha tudod a szöveget, tudod, mikor kell hátralökni a széket ahhoz, hogy minél nagyobb legyen a vacsora végét jelző hangzavar.

A folyosón mindenki telefonál. Páran – már pizsamában – visszaülnek a tanulóba, vagy az utolsó perceket kihasználva indulnak más szo­bákba, látogatóba.

Villanyoltás után már csak aludni szabad, vagy suttogni, de úgy, hogy azt össze lehessen keverni az alvással.

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk