Szilágyi Sámuel vagyok. 2014 őszétől 2018 tavaszáig voltam a Kecskeméti Református Internátus la­kója. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának másodéves lelkész szakos teológusa vagyok.

Szüleim „őskorba” nyúló debreceni „refis” kalandjaikról szóló történetei adták az impulzust, hogy én is „refis” legyek. És természetesen kollégista. Erre nagyszerű helynek ígérkezett a kecskeméti „refi” és a „kolesz”. Mindig lelkiismeretes, de kissé kényelmes fiú voltam. Így már nagyon vártam a „kolis” életet. Azt gondoltam, itt majd rá leszek kényszerítve a tanulásra. A szilenciumok híre vonzó volt szá­momra. Azonban meg kellett tapasztalnom, hogy egy-egy óra kötelező „csendben lét”, még nem azonos a tanulással. Az idő haladtával azonban fokozatosan megtanultam a helyes időbeosztást, és a négy év alatt folyamatosan fejlődtem ebben.

Egy másik fontos, gyerekkoromat meghatározó szülői történetsorozat, édesapám katonatörténetei voltak. A katonaság, ahol rendet és fegyelmet tanult – ez szintén erősen kapcsolódott számomra a kolihoz. Itt a reggeli riadót Molnár tanár úr „razziái” jelentették. A fegyelmezetlenségért járó bünte­tések, a szobatársakkal együtt elkövetett – de szerencsére titokban maradt vagy megúszott – csínyek, számomra az édesapám történeteiből megismert sorkatonaságot idézték.

Fontos tapasztalatokat szereztem azzal, hogy tanulócsoportomnak a négy év alatt négy csoport­vezetője volt. Négy vezető, akivel meg kellett találni a közös hangot, kialakítani a kapcsolatot. A négy „főnök” komoly fejlődést eredményezett az alkalmazkodási képességeinkben.

Sajnos kissé kívülállóként töltöttem ezt a négy évet. Sem a vagány társasághoz nem tartoztam igazán, sem a hívő, jó tanulók között nem voltam igazán otthon. Engem a kollégium tanított meg a magam útján járni. A négy év alatt sikerült leválnom a szüleimről, és mentálisan önállóvá lettem. Ez volt az a hely, ahol szüleim óvó-védő kezei közül kiszabadulva, ellenőrzött keretek között ismerkedhettem a világgal és Istennel. Itt vezettem először (nem nagy sikerrel) bibliakört. Az túlzás lenne, ha azt mon­danám, hogy az internátus szervezte programok hatására tértem meg, mert ez nem így történt. Ahhoz én sajnos, túlságosan kritikus voltam. Illetve a haverok, barátok nyomása akkoriban erősebb volt, mint egy-két csendesnap, dicsőítő este vonzereje. Azonban személyesen meg tudtam élni a hitemet. Miután a teológiát választottam, és a lelkészséget mint hivatást, a koliban minden tanárom örült és támogatott. Különösen jól emlékszem Fazekas István tanár úrral folytatott beszélgetéseimre a témáról.

A kollégiumi élet legfontosabb lenyomata az életemben talán más, mint amit elsőre egy teológustól várnánk, azonban mégis két nagyon fontos jellemzője a szolgálatának: az önállóság és a fegyelem.