SZOMBATI GRÉTA VERSE

Drága gyermek,
már mész is?
Tán nem játszottam veled eleget?
Nem firkáltam-e veled a falat
minden alkalommal, amikor kértél?
Nem színleltem-e beteget
magamat etetve a bűntudattal,
hogy neked ne kelljen elmenni otthonról?
De most már ki akarok menni.
Tiszta falakat szeretnék egy új házban,
talán nem szabad?
Vagy a sok zöldség, az az oka?
Való igaz, mostanra megszerettem a zöldséget,
de olyan nagy baj az?
Itt akarsz hagyni ebben a nagyra nőtt világban,
ebben a felnőttektől hemzsegőben,
ahol minden sokba kerül,
és bájcsevegni kell a pénztárossal?

Drága gyermek,
valóban elmész?
Éppen most, amikor én is indulok?
Ha dönteni kell,
súgni, ha felelek,
te nem leszel ott?
Elvisz a szél a pitypangokkal,
míg én elköltözök, mint a madarak
egy új házba valaki olyannal,
aki zöldséget eszik és bájcseveg,
színleli, hogy sosem beteg,
fehérre festi a falat,
ha kiszínezed, haragszik,
pedig ő is mindig fehérre firkál,
de csak szavakat,
mindig csak szavakat.

Drága gyermek,
menj csak!
Ha úgy tartja kedved, ha meguntál,
mert túl nagyra nőttem én is,
mert elmegyek én is, mint a madarak.
De ha egyszer megfordul a szél,
és összefestesz minden falat,
ne félj, majd szólok a felnőtteknek,
hogy ne haragudjanak.