Tisztelt Tanár Úr!

Elsősorban elnézést kérek az esetleges kései válaszért, de az utóbbi pár napban nem voltam számítógép közelében, és úgy gondoltam, hogy inkább, egy komolyabb válaszlevelet írok, mintsem pár sort a Facebookon.

Már az üzenetben a tanár úr szóhasználata is sok emléket idézett fel bennem, amelyekről mi is sokat beszélgetünk a volt szobatársakkal. Mi sem mutatja jobban az internátus falain belül kötött barátságok értékét, hogy az ottani barátokkal a mai napig összejárunk. Annak ellenére, hogy a ballagást követően, az egyetemi szaktársakkal is új barátságok köttettek. Miután elballagtam a refiből, felvettek a Szegedi Tudományegyetem osztatlan tanárképzésére. Ezen a képzésen belül én angol és történelem szakos ta­nárnak készülök. Ez a képzés öt- vagy hatéves, attól függően, hogy ki milyen iskolában szeretne tanítani.

Nagyon gyorsan sikerült beilleszkednem az új városba, valamint a számomra új egyetemi környezetbe. Magát a képzést is nagyon élvezem, hiszen tényleg azzal foglalkozhatom, ami érdekel. A történelmi kurzusokat különösen szeretem, hiszen a professzorainkkal közösen gondolkozhatunk, vitázhatunk akár aktuális történelmi, szociológiai kérdésekről is. A történelmi képzés során még latinul is meg kellett tanulnunk, ami mindig is nagy vágyam volt. Bár ez a nyelvi képzés csak kétéves kurzus volt, az alapokat el lehetett sajátítani. Az angolképzéssel már voltak nehézségeim. Bár a felsőfokú angolnyelv-vizsgámat már a gimnáziumban megszereztem, ez leginkább annak volt köszönhető, hogy sok angol anyanyelvű ismerősöm volt, és sokat beszéltem angolul. Iskolai keretek között én német nyelvet tanultam. Ennek köszönhetően a beszéddel, szókinccsel vagy szövegértéssel nem voltak problémáim, ám a bonyolultabb nyelvtani tételekkel már igen. Az első félévben angoltanárnőim keményen megszorongattak. Sokat küzdöttünk egymással, de a végére már egészen jóban lettünk. Mind igen fiatalok voltak, így jól szót értettem velük. A kezdeti nehézségek ellenére csúszásmentesen sikerült tanulmányaimban előreha­ladnom, és most már a negyedik év második félévének nézek elébe. A képzés elméleti része véget ért, most a gimnáziumokba megyünk órákat látogatni/tartani. Az ötödik évben, tehát szeptemberben lesz majd az egyéves csoportos tanítási gyakorlatom, amikor a szaktársakkal együtt fogunk egy osztályt tanítani. A hatodik évben pedig az egyéni tanítási gyakorlaton, ami már munkahelynek számít, már fizetést is kapunk. Utána pedig, ha sikeresen lediplomáztam, elkezdhetek dolgozni. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy hol is szeretnék tanítani, de erre a kérdésre továbbra sincs válaszom. Szegedet mint várost nagyon megszerettem, így nem venném a szívemre, ha nem kellene elhagynom.

Az egyetem második évétől a fizikai munka területén is próbára tettem magam. Bár szerencsés­nek mondhatom magam, ugyanis a családom úgy áll anyagilag, hogy nem kellett volna dolgoznom az egyetem mellett. Én azonban ki akartam próbálni, milyen az, amikor a saját lábán áll az ember. Szeged belvárosában a sétálóutcán található a bécsi mintára épült Acapella kávéház. A szorgalmi időben csak hétvégenként, nyáron és szünetekben pedig majdnem minden nap ott dolgoztam pincérként. Igazából még most is ott vagyok – immár főpincérként –, de a koronavírus-járvány miatt most a kávéház zárva tart. Már eddig is sok értékes tapasztalatot szereztem: hogyan kell az embernek egy hónapra beosztania a keresetét; mikor engedhet meg magának egy összejövetelt a barátokkal, mikor nem stb. Összességében is érdekesek (hasznosak) a munka világáról szerzett benyomásaim, pl. milyen az, amikor kezdőként megy egy munkahelyre az ember. Igen érdekes volt nem diplomás emberek között dolgozni és az ő világukat is megismerni. Ameddig kezdő voltam, az akkori főpincér gyakran tett lekicsinylő megjegyzést az egyetemistákra. Megtapasztaltam, hogyan kell elviselni a kevésbé intelligens emberek gúnyolódását. Azt a bizonyos békát jobb, ha megtanulja az ember lenyelni.

„Családi állapot” tekintetében nem változott a helyzetem a ballagásom óta. A korosztályomból egyre többen járnak jegyben, de én úgy gondolom, hogy egy ilyesfajta döntést nem szabad elsietni. A család­alapítás előtt mindenképpen szeretnék egy diplomát és egy biztos munkahelyet, hogy ha megtörténik a gyermekáldás, akkor a születendő gyermeket illően fel tudjam nevelni.

Tisztelt Tanár Úr! Szeretném megköszönni az érdeklődést, és kellemes 30. jubileumot, jó egészséget kívánok Önnek, valamint az internátus valamennyi dolgozójának és családjaiknak.