- Címoldal /
- Közösségi élet /
- 25 órás dicsőítés 2016
Közösségi élet
Közösségi élet
25 órás dicsőítés 2016
,
Internátusunkkal a 2016-os év végéhez közeledünk, ezzel az évvel együtt a 25 éves jubileumunk is elszállt a fejünk felett. A vezetőség az ünnepi év betetőzésére amolyan utolsó nagy dobszólóként egy nagyszerű, ámbár sok diákot megijesztő eseménnyel állt elő: 25 ÓRÁS DICSŐITÉST!
Említettem, hogy a program elnevezése sok diákban félelmet keltett, ám a nevelők hamar eloszlatták a kételyeket, nem kötelező a programnak csak néhány eseményén részt venni, vagyis nem kell 25 órán keresztül a díszteremben tartózkodni. A név csupán azt jelenti, hogy a 25 évet, 25 óra szimbolizálja, mikor folyamatos spirituális programok folynak.
A rendezvény október 27-én, csütörtökön háromkor kezdődött egy áhítattal, amit Vincze Árpád nagytiszteletű úr, az internátus lelkipásztora celebrált. Az áhítat után zenekarok, kórusok zenés dicsőítései, különböző felekezetű gyülekezeti tagok hitvallásai és a nevelők, diákok Biblia olvasásai következtek. Csütörtök este a szokásos bibliakör helyett Mikei Sámuel baptista lelkipásztor és zenekara színvonalas koncertjét hallgathattuk meg, amibe ki-ki tudása és képességei szerint bekapcsolódhatott. (A hangosításról Fazekas István és Molnár Tamás nevelőtanárok gondoskodtak) A program e periódusát éjszakai filmnézések követték, ahol a diákok rendhagyó módon (saját felelősségre) az ágyuk helyett a díszteremben, a már említett filmnézéssel tölthették. A filmek persze nem hollywoodi akció, hanem mély erkölcsi, lelki mondanivalót tartalmaztak.
Október 28-án, pénteken, azaz másnap… vagyis, aki éjszaka filmezett, annak még aznap folytatódott megszakítás nélkül a dicsőítés persze még mindig nem kötelezően. Aki úgy döntött, hogy személyesen is dicsőíti Istent Bibliaolvasással az érintett időpontban igazoltan hiányzott az iskolából. Ennek hatására persze odaadóan jelentkeztek a diákok, hogy egy-egy „veszélyesebb” óráról „legálisan ellóghassak”. Remélhetőleg a cél szentesítette az eszközt és a haszonhúzás mellett az Úr is megszólított néhány tanulót. A Bibliaolvasásból a nevelők is derekasan kivették a részüket nem egy nevelő két igeszakaszt is olvasott, ezzel példát mutatva az kollégistáknak.
Az olvasásban személyesen is részt vettem, és megvallom nem könnyű több tíz ember előtt fennhangon olvasni, főleg egy ilyen nehéz szövegű, de annál szebb és fontosabb könyvet. A rendezvényt 16 órai kezdettel Szerdi Szilárd pünkösdi lelkipásztor dicsőítése és igazgatónőnk személyes gondolatai zárták, amellyel összefoglalva az elmúlt több mint egy nap eseményeit, lezárta a 25 éves jubileum tetőpontját, a 25 órás dicsőítést.
Mindnyájunk nevében, bátran kijelenthetem, hogy a 25 órás dicsőítés méltó összegző eseménye volt ennek a jeles évfordulónak, és megmutatta, hogy nevelőtanáraink, köztük igazgatóhelyettesünk Szabóné Bartosek Orsolya remek szervezőmunkájának köszönhetően képesek vagyunk egy ilyen komoly eseményt is lebonyolítani.
Továbbra is az Önök kedvelt, és szívesen olvasott főszerkesztőjük: Szilágyi Sámuel tollából.
Neveld a gyermeket
a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!