Közösségi élet

Beköltözés 2016

,

Beköltözés

Az idei tanévben számomra már a négy év alatt megszokott ütemben zajlott a beköltözés, így ráérősen nézhettem végig az új diáktársaim tanácstalan arcain. A kezdeti kavarodás izgalma valamint az új szobatársak lehetősége mindig is üdítően hatott a már idősebbekre, míg a „gólyák” ekkor találkoznak az első nehézségeikkel. A folyosón végigsétálva ismerős hangok ütötték meg a fülem: „Most akkor melyik a te szekrényed?” „Te hol alszol?” „Melyik is a te ágyad?” 

A sürgés-forgás közepette nem jut idő ismerkedésre, hiszen az idősebbek ilyenkor minden alkalmat megragadnak, hogy mindent tudó módjára járjanak az új diákok között, hiszen van helyismereti előnyük. Persze a tréfás fennhéjazásból mégis hamar ismerkedés, majd tanácskérés, pár nap múlva pedig már barátság kerekedik.  Bár a beköltöző elsősök legtöbben már ismerik egymást a gólyatáborból, ami általában rendkívül jó hangulatban telik mindenki számára. - A gólyatábor elvesz ugyan egy hetet az értékes nyári szünetből, mégis miután véget ér az egy heti program, kevesen panaszkodnak ez miatt. 

A táborozás alatt a gólyák megismerkedhetnek egymással, az osztályfőnökükkel vagy épp más tanárokkal, lelkészekkel. -  A kipakolás fáradalmait kipihenve a gólyák tátott szájjal hallgatják a végzősök történeteit, tippjeit. Amikor megérkezik mindenki, lassan elkezdenek az ünneplőbe öltözött emberek elszállingózni az évnyitóra, ami az első nagy találkozás nyár óta a már ismert és mások számára pedig az új osztálytársakkal.

Az évnyitó után visszaérkezünk a kollégium épületébe és folytatódik az ismerkedés az idősebbek és a gólyák között. A kollégium közössége a beköltözés folyamán kezd el azzá kovácsolódni, amiből később kialakul egy erős közösség, amely segíti egymást, ahol teheti. Bár az újak még nem tudják, de a nyár zajától visszhangos beköltözés az, ami később már hazajövetellé válik.

Írta: Fagyal Máté

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk