“Áldás, békesség! 16 óra van, megkezdődött az első szilencium!” - szólalt meg a hangos.

Ja, nem… de akkor hol kezdődik ez a történet?

2024.május 30-án, csütörtökön már 15.30-kor nagy nyüzsgés támadt az internátusban. Ez a mai nap kivételesen nem a szilenciumokról és a tanulásról szólt.

Az internátus vezetősége idén is megjutalmazta a tanulócsoportokat egy olyan délutánnal, amit az épületen kívül tölthetnek el. Ezt a kiváltságot az eredményes tanulmányi munkájukkal érdemelték ki a diákok. Ebből adódóan egy lány és egy fiú tanulócsoport összefogott, hogy együtt töltsék el ezt a délutánt. Aztán jött az ötlet, és  szép lassan csatlakozott a harmadik és a negyedik csoport; de nem kellett sok, hogy az ötödik csapat is kövesse a példát. Tehát végül elkezdett gyorsan szerveződni a délután, amit mind az öt tanulócsoport egyszerre, egy helyen és egy időben szerette volna eltölteni. Kiderült, hogy mindegy, hogy hol vagyunk, mit csinálunk; együtt lenni jó ebben a közösségben.

Már napok óta érezni lehet, hogy beköszöntött a nyár. Egyre fülledtebbé váltak a tanulószobák, egyre hívogatóbb a kinti világ. Megelőzve a júniustól kezdődő Vakáció naptárunkat és az év végi Pikniket, a kecskeméti Vízműdombhoz mentünk ki, ahol sok-sok pizza és sokféle kötetlen szórakozási lehetőség várt minket. A szabad levegőn sokkal komfortosabban éreztük magunkat, mint a kollégium átmelegedett falai között. A Domb emelkedőjének megmászására kevesebben vállalkoztak, viszont a foci vagy a röplabda meccsek népszerűek voltak. Emellett a tanár-diák pentanque során is örömteli percekben részesültünk.

Igazából az internátus nemcsak a lakhatásról vagy a tanulásról szól, hanem sokkal fontosabb, emberi dolgokat foglal magába. Minden, ami egy bentlakásos kollégistával történik, olyan felejthetetlen élményeket nyújt, ami miatt jó lesz visszaemlékezni a középiskolás évekre. Legyen az egy véletlen szituációból keletkező, abbahagyhatatlan nevetés; esetleg egy komoly vagy komolytalan témáról való elmélyült beszélgetés a Domb felé vezető úton.

Ez a tanév végi időszak elég zaklatott. A diákok és őszintén úgy gondolom, hogy a nevelőik is vágytak arra a szabadságra, amit a Dombon töltött néhány óra nyújtott nekik. Nem volt feladat, csak egy igazi közösségi élmény offline térben.

Most egy kicsit mindannyian megpihentünk, de holnaptól úgy folytatjuk, hogy a tanévből még hátramaradt három hétben a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.