Jurinka Miron írása

Borítókép Jánosi Zoltán

Felsétál a Hornyik János körút 4.-ig. Az ajtóban megáll. Vesz egy mély lélegzetet, hogy lélekben is felkészüljön. A szürke, félhomályos utcáról csak egy magas alaknak tűnik, hátizsákkal. Kinyitja az ajtót, belép rajta. Előveszi beléptetőjét zsebéből, odaérinti a kapuhoz. Egy csippanás kíséretében áthalad rajta. A tőle jobbra lévő portáshoz fordul. „Áldás, békesség!”-gel üdvözli, néhány mondatban elbeszélgetnek a napjukról. Kinéz jobbra az ajtón: az udvarban kosaraznak. Felsétál a második emeletre, a lépcsőházból a társalgón át. Körülnéz. Az egyik asztalnál biliárdoznak, a másiknál korrepetálás zajlik, az ablaknál dartsoznak. Minden irányból „Áldás!”-ok hada záporozik felé, amit viszonoz. A folyosón a bal oldali első helyiség felé veszi az irányt. Belépve köszönti nevelőtársait, leteszi hátizsákját, és leül az ablak előtti íróasztalnál lévő székhez. Molnár Tamás, az éjszakás nevelő munkaideje kezdetét veszi. (151 perc takarodóig.)

               Általában csak Molnárnak hívják, bár többféleképpen is nevezik. A megszólításokat rendszerint két szempont alapján mérlegelik: élethelyzet és cselekedet. A sorrend nem felcserélhető, mert az előbbi elemzése után következik az utóbbi említése, vagy nem említése. Az élethelyzet kategóriába tartozik a diák-nevelő, diák-diák viszony és ezek bárminemű kombinációi. Tehát egy másik nevelő előtt a diák nem Molnárnak, hanem Molnár Tanár Úrnak vagy Tanár Úrnak fogja szólítani őt. A következő csoport, vagyis a cselekedet alatt Molnár és/vagy a diák valamely korábban elkövetett tettét értik, ami a másik fél nemtetszését váltotta ki. Ebben az esetben a Molnár megszólításhoz különböző jelzők, kifejezések kapcsolódnak, amiket jelen írásban nem részleteznék. Viszont mindezekből világossá válhat, hogy a sorrend miért nem felcserélhető: az első szempont figyelembe vételével kerülhet sor a második szempontra, tehát ha nevelő is tartózkodik a közelben, és fültanúja lehet egy beszélgetésnek, akkor Molnárról panaszkodni nem ajánlott.

               Mindeközben a nevelők egymás után veszik az irányt hazafelé, mígnem Molnár egyedül marad... (127 perc takarodóig.)

               Az éjszakás nevelő kimegy a biliárdasztalhoz, nézni az érdekfeszítő játékot, sőt, ha kell, segítséget nyújt a megfelelő technikához. A diákok mit sem sejtve szórakoznak nevelőjük társaságában, aki tíz óra elmúltával egy szempillantás alatt változik vérszomjas fenevaddá – erre még később visszatérünk, mert addig még hátra van egy óra. Eközben az asztal feletti tévében az Exatlon adása megy, amit esténként a lányok előszeretettel néznek – saját bevallásuk szerint nem a férfiak izmos teste miatt. Az udvaron kosaraznak, a pályán kívül pedig kártyapartik zajlanak. Minden este, negyed tíz közeledtével, Molnár bemondja a „hangosba” a fiúk tájékoztatása céljából, hogy:

-        Figyelem fiúk, elmúlt negyed tíz, haladjatok a fürdésekkel, tisztálkodásokkal! (44 perc takarodóig.)

               Ezután visszamegy a nevelői szobából a társalgóba, nyomon követni a játékok kimenetelét. Fél tízkor ismét megszólal:

-        Figyelem fiúk, fél – apró szünet – tíz elmúlt, remélem, a fürdéseket, tisztálkodásokat már befejeztétek és mindenki a saját szobájában van! Zeneeszközöket, hangicsáló szerszámokat kapcsoljátok ki! Esti tanulók – szünet –, a saját tanulótokban kezdjétek meg a tanulást! Akinek holnap rendkívüli módon nem lesz első vagy második órája, esetleg nulladik órája csúszott be, most jelezze nekem a nevelőiben!

               A következő percek eszerint telnek: néhányan beballagnak a nevelőibe az órák változását bejelenteni, egyesek tanulnak, de a legtöbben az éjszakához készülődnek elő. (29 perc takarodóig.)

               Tíz óráig Molnár elintézi egyéb fennmaradó dolgait, esetleg a rend megzavarásának elkerülése érdekében benéz egy-két szobába, majd visszavonul a nevelői helyiség kényelmébe. Pontban tíz órakor következik az újabb, figyelmeztető felszólalás:

-        Tíz óra elmúlt, legények, telefonokat tegyétek ki az asztalokra – ezt persze kevesen tartják be –, hadd pihenjenek ők is, ti is. – Szünet. Valamit még mondanom kellene, gondolja magában. – Oltsatok lámpát fiúk! Jó éjszakát mindenkinek!

               Ez még közel sem jelenti az alvás kezdetét a legtöbb diák számára, inkább figyelmeztetésnek tekintendő, ugyanis tíz órakor indul az internátus ragadozója zsákmányszerző körútjára. Molnár kilép a nevelői ajtaján, majd hangtalanul, lépésről-lépésre fülelve halad a folyosón, miközben neszekre vadászik. Néhány lépésre a nevelőitől található a 217-es szoba – a szobám (a szerző) – , ahová rendszeresen bejár ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Erről a rezidenciáról tudniillik, hogy érettségi után a végzősök kiköltöztek, aminek következtében egyedül uralhatom azt. Molnár odalép az ajtóhoz, és a hirtelen rajtaütés mellett döntve, rácsapva a kilincsre, benyit a 217-be, nem számítva egy kis meglepetésre.

 

 

               Este kilenc után néhány perccel beléptem a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak. Aztán fogat mostam, a következő napi tankönyveket bepakoltam a táskába, és kiágyaztam. Mindkét alakalommal meghallgattam a Molnár-monológot. Néhány dolog még kimaradt a következő napi tanulnivalók közül, ezért leültem az asztalhoz átnézni őket.

               Pontban 22:00-kor megszólalt a hangos:

-        Tíz óra elmúlt, legények, telefonokat tegyétek ki az asztalokra, hadd pihenjenek ők is, ti is. – Szünet. –  Oltsatok lámpát fiúk! Jó éjszakát mindenkinek! – Recsegve elnémul a mondat befejeztével.

               Egyedüli lakóként a 217-ben, „molnári engedélyt” kaptam a szobában tanulásra, feltéve, hogy tanulnom kell, és amint befejeztem e tevékenységet, tudatom vele, hogy végeztem. Ezt minden este ellenőrzi, így vártam maszkos – mivel járvány volt még, amikor ezt írtam, és amikor ez az eset történt – nevelőm eljövetelét. Felkészülve erre, az előszoba – ahol a szekrények és a szemetesek vannak – lakótér felőli ajtaja nyílásszögétől körülbelül 30 cm-re megállok, a földrajzi atlaszomra fektetett vaktérképet a lábaimtól balra fekvő ágyamra helyezem, hogy várakozás közben is tudjak tanulni, kezeimet összefonom, és egy stabil pozíciót veszek fel.

               Várok, várok, de Molnár nem jön. Megfontolom a lehetséges következményeket, odalépek a polcomon – nem az asztalon! –, töltőn lévő telefonomhoz, hogy megnézzem, hány óra van. 22:10 – világít a képernyőn. Visszaállok kezdőpozícióba, amikor a fent leírt módon az ajtó kitárul, én pedig farkasszemet nézek a nálamnál legalább 15 centivel magasabb Molnárral, aki időközben, nem számolva velem, belépett a szobába. Felkészültem felbukkanására, mégis felkészületlenül ért a várva várt jelenség. Molnár mosolyogva megszólalt:

-        Mi folyik itt? Tudtad, hogy jövök? – kérdezi meglepődését leplezve, körbepillantva a szobában.

-        Igen – feleltem magabiztosan.

-        Működik a hűtő? – balra mutat, az ablak alatt álló hűtőre. Előző este tettem valamit a közös hűtőbe, aminek nyoma veszett, az elkövetőre pedig technikai okokból nem derült fény, ezért, mivel egy másik szobában végzősök laktak, akik már nincsenek itt, ráadásul hűtőjük is volt, engedélyt kaptam, hogy átvigyük az én szobámba. Aznap reggel hoztam működésbe.

-        Működik, de nem tettem bele semmit hétvégére, ezért kihúztam.   

-        Takarékos egy csóka vagy te! – mondja mosolyogva. – Tanulsz még? – az ágyon fekvő atlaszra emeli tekintetét.

-        Nem – lepillantok a lábamnál heverő térképre -, mára már befejeztem.

-        Rendben, jó éjszakát! – mondja, aztán becsukva maga után az ajtót, távozik a szobából.

              

               Molnár kimegy a 217-ből, és folytatja útját neszekre vadászva az internátus falai közt. Az egyik szobából hangokat hall, fülel a potenciális áldozat elejtése előtt, majd akcióba lendül. Hihetetlen gyorsasággal rácsap a kilincsre, beviharzik a szoba közepére, és körülnéz áldozatai közt. Az egyik alvást színlel, vagy mint egy strucc, fejét homokba dugva (jelen esetben párnára fektetve) próbál tudomást sem venni a rá leselkedő veszélyről; a másik az asztalnál ül, telefonjával a kezében, és lesüti a szemét szégyenében. A harmadik csak most veszi észre, hogy rajtuk kívül más is van a szobában, ezért megállítja a sorozatot – vagy más, tintafestéket nem tűrő oldalt –, leveszi fejhallgatóját, és gondolatban lepergeti a következő percek lehetséges kimenetelét. Mint egy kihallgatáson, Molnár magára ölti a vallató szerepét, és így kezdi:

-        Mi folyik itt, uraim? – választ nem várva folytatja. – Tíz óra elmúlt, csendben kellene… - a negyedik lakó a vizet lerázva kezéről a fürdőszobából csoszog ki papucsában, amikor észreveszi, hogy a folyosóról fény szűrődik be a nyitott ajtón át a sötét szobába. Becsukja az ajtót, elindul az ágya felé, amikor feltűnik neki a vallatás és Molnár jelenléte. Meglepődöttségében megtorpan. Minden tekintet rá szegeződik.

-        Én csak… mosdóban voltam. – Jelenti ki mentegetőzve.

-       Kérem a telefonjaitokat! – Mondja felbőszülve az éjszakai ragadozó. – Két hétig minden este, fél tíz után le kell adnotok nekem a nevelőiben. Beírom az egész szobát kimenő megvonásra. – Erre már az alvást színlelő diáktársam is felkapja a fejét. Odaadják telefonjaikat, Molnár pedig távozik a helyiségből, kezében a négy mobillal.

               Idegesen halad végig a folyosón, egészen a tanulószobákig, ahol felírja a fiúk neveit, akik a tanulás vagy a társaság kedvéért tartózkodnak ott – persze Molnár jelenlétében mindenki tanul. Visszafelé haladva további zsákmány reményében kitűnő érzékszervei igénybevételével az alvó – vagy nem alvó – internátusi életközösséget kémleli. Ahogy az előző incidens helyszínéhez ér, megáll, hogy ellenőrizze módszereinek hatásosságát. Közbelépésének ellenére sem hagytak alább a neszek, így a korábbihoz hasonlóan ingerülten beront.

-        Uraim? – kérdezi, de nem jön válasz. Körbenéz, amikor megakad a tekintete egy hatodik személyen a szobában, pontosabban a lábain, ugyanis a függöny megfelezi testét, eltakarva annak felső részét. – Látlak a függöny mögött! – Előmerészkedik. – Legények! Miért nem alszotok még? Ez a ti érdeketek…

               Ezután jön a szokásos szöveg arról, hogy kinek mi az érdeke. Gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy a gyerekek az ilyen kioktató jellegű tanácsokat általában nem fogadják meg, hanem más módot találnak a rendszer kijátszására. Szóval itt egy olyan rész következne, amitől megkímélek mindenkit. Miután befejezte mondandóját, elhagyja a szobát a függöny mögött megbúvó nebulóval, akit visszatessékel lakóövezetébe.

               Gondterhelten bandukol vissza a nevelői irányába, amikor az előzőtől eltérő helyiségből zörgést hall. Hogy finoman fogalmazzak, elege van a rendre utasításból erre a napra, viszont kötelességének érzi benyitni. Odabent jóízűen kekszet majszolnak. Molnár érzelemmentes arccal konstatálja a jelenetet, rengetegféle forgatókönyv játszódik le a fejében. Meglepetésére egyikük felé nyújtja a zacskót:

-        Kér kekszet a Tanár Úr? – kérdezi, hangjában szemtelenség csendül.

               Molnárnak tele van a … hócipője az értetlenekkel. Arca hirtelen megenyhül, majd belenyúl a zacskóba, és kivesz pár darabot.

-        Igen, köszönöm – a szájába tömi, megrágja, lenyeli. – Most már aludjatok, fiúk! – ezzel otthagyja őket, szemet hunyva a lakoma felett.

               A folyosón körülnéz mindkét irányba, az órájára pillant, ami 23:08-at mutat. Elszaladt az idő a fegyelmezéssel, és persze a keksszel. A nevelőibe érve bekapcsolja a rádiót, és leül a monitor elé. Semmi kedve dolgozni, ezért görgetni kezdi a Facebookot – Fazekas István „Stike” nevelő megváltoztatta profilképét és hasonlók. Fél tizenkettőkor elindul, hogy pihe-puha internátusi ágyikójába terelje a tanulói népséget.

               Ezek után az internátus Oroszlánja – nem, nem ezt a szót kerestem –, Nagyvadja… vagy… Predátora… – még mindig nem tökéletes –, Ragadozója – igen ez lesz az –, szóval az Éjszakai Ragadozó hatalmasat ásít, s mint aki jól végezte dolgát, egy hosszú nap után elbóbiskol a monitor előtt.

 

               Molnár Tamás, kollégiumi nevelőtanár nem személyként, hanem jelenségként vesz részt az internátus életében: programokat szervez, szórakoztat, amiben tud, segít; mindazonáltal a legtöbben az éjszakák miatt emlékeznek rá: a lebukás izgalma válik emlékezetessé - főleg a fiúk számára -, tehát mindenkiben kedves emlékként él tovább a társaságában töltött idő. Mint azt a fenti incidens is mutatja, bizonyos helyzetekben kellő megfontoltsággal jár el, de szőrösszívűségére ellenpéldaként hozható fel a kisebb csínytevések feletti elnéző magatartás. Emellett a szórakozás is előkelő helyen szerepel eszköztárában: általában táncot oktat, de ha épp nem, akkor maga is beáll táncolni a diákok közé egy szám erejéig. Szóval nem egy hórihorgas, szigorú alakra kell gondolni a Molnár szó hallatán, mert Molnár egy kellő határozottságot és életvidámságot sugárzó, jólelkű nevelője az internátusnak. Viszont az „éjszakai ragadozó” jelző állandósága fennáll és illik rá, hiszen a történelem nagy hőseit és harcosait is állandó jelzőkkel illették.

 

 

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Stáblista - ha film lenne

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

 

 

               Álmából az íróasztalon finoman, de egyre hangosabban kopogó ujjak rezgése riasztja fel. Kinyitja szemeit. Közvetlenül előtte áll egy sápadt arcú diák, akin rögtön látszik, hogy valami nincs rendben – mármint nem fejben, hanem akkor és ott. Molnár az asztalra könyököl. Csak most tudatosul benne, hogy pár percre elragadta az álom, és még nem értek véget a problémák arra a napra. Neki is feltűnik a sápadtság, ezért megkérdezi:

-        Mi a baj?

-        Hasmenésem van…

A történet második része >>