Az elsősök megérkeztek.

Nagyon vártuk már ezt a változást. Új emberek, új közösség, új elvárások.
A 2011. év, számunkra felejthetetlen marad. Szerintem ezt bárki nevében mondhatom, akár kilencedikes, akár a hetedik évfolyam tanulója. Hogy miért? Egyszerű a válasz.
Gólyának lenni eleinte nem éppen a legjobb, de egy idő után hálásak voltunk mindenért, amit a „Nagyok” tettek értünk.
Az első hetekben azt éreztük, itt minden idegen. Majd elkezdődött az avatásba beletartozó csínyek véghezvitele. Volt, amikor az állóképességünket tették próbára, de a kreativitásunk és fantáziánk sem maradt rejtve.

A megpróbáltatások olykor nehezek voltak, de épp ez miatt éreztük úgy, hogy befogadtak minket ebbe a közösségbe, és minél többet vagyunk itt, annál erősebb kötelék van a „kollégiumi családtagok” közt. Néha ugyan még érezzük, hogy gólyák vagyunk, de a végzősökhöz mindig fordulhatunk, ha valami nincs rendben, vagy tapasztalat híján még nem tudunk dolgokat.

Kicsit nehezebb akadályt jelentett a tanulás terén tapasztalt hiányaink pótlása. Kétség nélkül mondhatom, hogy ez az iskola nehéz, de csak így visszük majd valamire, ahogy ez a mondat a címerben is meg van fogalmazva: „Teher alatt nő a pálma.”
Miután, mint gólyák, teljesítettük a végzősök kéréseit, a gólyabálon megmutathattuk, mennyire szoktunk össze, mint osztályközösség a gólyatáborban és az eltelt iskolaidő alatt.
Mindenki egy rövid kis műsorral készült, a témák néhol hasonlítottak a tavalyi, tavaly előtti gólyák ötleteihez, de új szituációk is helyet kaptak a műsorokban. Egész este vidám, jó hangulat uralkodott. Most már ránk is úgy tekintenek, mint közéjük tartozó gimnazisták.

Remélem, sikeresen fogjuk zárni a félévet, és ez a kollégium, gimnázium örökre a szívünkben hagyja az emlékét az összes tanárral, nevelővel és persze diákkal együtt.
Mindenkit, aki ide készül, bátorítani szeretnék, hiszen én úgy érzem, soha se fogom megbánni azt a döntésemet, hogy a kecskeméti refibe jelentkeztem.

A gólyák nevében: Szilvási Evelin 9.c