Terjéki Lillien  írása

Szeretett Internátusunk rendezett számunkra egy „Imaséta” nevezetű programot.

Mindenki találgatott, hogy vajon mit takar ez az egész, míg el nem kezdődött. Először is fel kellett iratkozni egy listára, hogy ki, melyik időpontban ér rá elmenni. Én egy csodálatos hétfői napot választottam. Addigra már hallottam róla pár dolgot, hogy mit kell csinálni. Azt hittem, hogy nem fog érdekelni ez az egész. Végül bementem...

Nagy csend tárult elém és egy út, amit nagyon jól megoldottak a szervezők! Elindultam a kijelölt úton, majd megérkeztem az első állomáshoz, ahol két szék volt, de csak az egyik volt üres, ugyanis a másikon ült valaki. Magával, Jézussal találtam szembe magam. A feladat, a vele való beszélgetés, amihez pár kérdés is meg volt adva: „Ki ő neked? Ismerős vagy ismeretlen még? Sok utat jártatok már be együtt?”  Miután megválaszoltam pár dolgot, elindultam a második állomáshoz.

A második állomáson, szintén két szék várt, illetve egy kis asztalon papír és toll. A feladat az volt, írjuk le, miért vagyunk hálásak az életben. Én a családomat és a barátaimat írtam fel, hiszen ők azok, akik mindig mindenben segítenek.

Harmadik állomásunkra érve hat darab felcímkézett üveget pillantottam meg, plusz egy hetediket, amiben gyöngyök voltak. Bele kellett abba az üvegbe dobni egy gyöngyöt, amelyiknél eszedbe jutott valaki. Például ilyen címkék voltak: „Sajnálom, hogy megbántottam!”, vagy „Hálás vagyok érte!”  Amikor én voltam bent, a felsorolt példák közül, az elsőben volt a legtöbb gyöngy, amiből arra következtettem, hogy minden ember hibázik, de mindig megéri bocsánatot kérni!

A negyedik állomás felé haladva, láttam, hogy ott csak kavicsok vannak, meg persze egy újabb feladat. El nem bírtam képzelni, mit kell csinálni! Végül ezt olvashattam: „Emelj fel egy követ! Érezd a súlyát! Bűneid, mulasztásaid és helytelen döntéseid súlyát! Vidd magaddal a következő állomásra!”

Így is tettem, aztán mentem az ötödik állomáshoz, ahol először a vastag betűs mondatot olvastam el, ami a következő volt: „Dicsérd Istent a szavaiddal!”  Mivel először ezt olvastam el, furcsa volt a szöveg és nem tudtam, hogy pontosan mit is értsek ez alatt... Ezután a gondolatmenet után elolvastam a szöveg többi részét, amiből kiderült, hogy Istent akár a napi tetteinkkel is lehet dicsérni! Végül, leraktam a kavicsot és tovább indultam.

A hatodik állomáshoz közeledve, ismét megláttam sok papírt és tollat, de most egy kuka is volt hozzá. A feladat a félelmeink, aggodalmaink legyőzése volt: le kellett írni a lapra, majd kidobni a szemetesbe.

A hetedik, egyben utolsó előtti állomás, az úgynevezett imadoboz volt. Itt is volt papír, meg toll, de ide a jövőbeli kéréseinket lehetett leírnunk, majd bedobni az imadobozba. Illetve még egy kis kosár is volt a doboz mellett, amiben gyönyörű grafikával ellátott példabeszédek voltak kisebb papírokra nyomtatva.

Az utolsó állomás, egy új út is lehet az életben! Jézus mindig, mindenhol velünk van!

Fényképek az Imasétáról >>