Közösségi élet

Táncsics Koli Kupa 2024

,

Paska Júlia tudósítása
Bárdkai Botond fotói >>

Táncsics Koli Kupa

 

A tavaszi rendezvények közül a diákok által az egyik legkedveltebb program a Táncsics Koli Kupa. Ezen a városi vetélkedőn a kecskeméti középiskolai kollégiumok diákjai mérkőzhetnek meg egymás ellen. A Táncsics Koli Kupán résztvevő kollégiumok:

Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium

Kecskeméti Piarista Gimnázium Kollégiuma

Gáspár András Technikum Kollégiuma

Szentgyörgyi Albert Technikum Kollégiuma

Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Technikum Kollégiuma

és a Református Internátus.

És hogy miért szeretik ennyien? Mert egy jó kikapcsolódási lehetőség! Egy fantasztikus dolog egymást támogatni idegen kollégistákkal szemben, és ez remekül összekovácsolja az internátistákat. Ezen kívül az sem utolsó szempont, hogy szilencium idő alatt megyünk ki a Táncsics kolihoz szurkolni… és hát ki ne szurkolna olyan nagy lelkesedéssel a refis sportolóknak?

 

Sok különböző sportágban vehetnek részt a kollégiumok kiválasztott sportolói. Ebben az évben is gyönyörű eredményeket értünk el, kollégiumunk igazán büszke lehet diákjaira. Nagyon vártam ezt a délutánt, szinte jobban izgultam, mint a versenyzők. Én is tagja voltam internátusunk lelkes és hangos szurkolótáborának.

A megmérettetés váltófutással kezdődött, ahol Bartha Zsófia, Jankovics Lili, Czompa Zsombor és Tóth Kristóf futotta le hősiesen a 400 métert.

Sajnos a címvédői rangot elvesztettük, mert a dobogóról egy helyezéssel csúsztunk le, ennek ellenére nagyon szépen teljesítette mindenki a távot. A kosárlabdacsapatban Balla Mihály, Szabó Ábel Gábor, Kapitány Bálint, Túri Gergő, Suhajda Hunor, Suhajda Botond, Molnár Benjámin és Gibert Marcell képviselte a kolit. Természetesen a kosaras csapatunk is bezsákolt néhány érmet, hiszen a második és a harmadik helyezést is elvitték. A sakkban szintén remekelt a kollégium egyik lakója, aki nem más, mint Révész Kolos. Ő ebben a játékban második helyezett lett. Az asztalitenisz meccsek ezüst érmese Makai László lett

A foci meccsek is sok nézőt vonzottak, a refis csapatot képviselők nagyon ügyesek voltak. A második helyezést érte el a Korenika Szabolcs, Czompa Zsombor, Szamek Hunor, Bódi Áron, Laki Gábor, Révész Csongor, Kiss Balázs, Sümegh Boldizsár alkotta csapat. Egy másik focicsapat is remekelt, mert bronzérmet szerzett a kollégiumnak. Ennek a csapatnak a tagjai Hajdú Merse, Hajdú Zalan, Kusztos Csongor, Makai László, Peti Zsombor, Judák Márton, Tóth Kristóf és Bálint Pallaghy Bulcsú voltak.

Szívből gratulálok mindenkinek, aki részt vett a versenyen! És bíztatok minden kollégistát, hogy jövőre jöjjön el versenyezni vagy szurkoljon, örüljön együtt a többiekkel!

 

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk