Közösségi élet

Jubileumi asztalitenisz 2016

,

Jubileumi asztalitenisz verseny

Internátusunk az Úr megtestesülésének 2016. évében ünnepli újraindulásának 25.

évfordulóját. E-jeles év alkalmából intézményünk lakói már sok különleges program résztvevői lehettek.

Így a 2016/17-es tanév szeptemberében a bennlakók egy egyedülálló asztalitenisz versenyen vehettek részt. A verseny főszervezője Fazekas István, aki ebben a tanévben csatlakozott intézményünk nevelőtestületéhez. Segítője, a már harmadik évét töltő Ficsór István, aki pótolta a Tanár úr sportágbeli hiányosságait a sportágban való jártasságával. 

A verseny szervezése és levezénylése precíz volt, akár egy második világháborús német harckocsi. Fazekas Tanár Úr e-téren nem hagyott kívánni valót maga után.

A Tanár Úr lelkesedésének köszönhetően a döntő igazi Olimpiai keretek között zajlott le a városi asztalitenisz csarnokban, a Spartacusban, az érdeklődői diákok rajongó szemei előtt.

Sajnos, ha az összes résztvevő nevét felsorolnám, kifogynék a rendelkezésre álló helyből, így csak az elő- és a döntős diákok nevét tüntetem fel. 

A fiúknál 3. helyezet Hirth Tamás, aki ezért a helyért folyó meccsen Radva Lászlót verte meg.  A döntőben a 11. évfolyamos Petri Áron és a 10. évfolyamos Szabó Balázs csaptak össze. A meccset a várakozásoknak megfelelően Szabó Balázs nyerte.

A lányok mezőnye felé nem voltak fenntartásaim, mert nem ismertem a résztvevőket, viszont a lányok fiukat megszégyenítő ügyességgel és gyorsasággal ütötték a pingpong labdát. Az elődöntőbe jutott Lodoba Zsófia és Szeker Emese Viktória, akik a 3. helyezésért folytattak fordulatos szetteket, aminek eredményeként Lodoba Zsófia vitte el a 3.

helyezésért járó díjat. A döntőt Kléh Emma és Kárász Blanka játszotta. Két elválaszthatatlan barátnő, de csak egy első helyezett. Szerencsére nem lett veszekedés abból, hogy Blanka három szoros szett után megnyerte a bajnokság női ágát.

Minden kedves olvasómnak köszönöm, hogy honlapunkat olvassa!

Írta: Szilágyi Sámuel

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk