Közösségi élet

Jubileumi kiállítás

,

Szabó Enikő interjúja Drozdik Attilánével azaz Ildikó nénivel a kiállítás megálmodójával.

Hogy és mikor jött a kiállítás ötlete?

Nagy örömünkre a 2020/2021-es tanévben több képzőművészetis diák is jelentkezett az internátusba. Éjszakás nevelőként rendszeresen láttam, hogy vacsora után a lányok mindig rajzolgatnak valamit. Természetesen érdeklődve figyeltem ezeket a munkafolyamatokat, majd az elkészült alkotásokat. Ez adta az ötletet, milyen jó lenne, ha egy kiállítás keretében mások is láthatnák ezeket a képeket. Cél volt, hogy a fiatal alkotók lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra és az internátus közössége még inkább megismerhesse őket a munkáikon keresztül.

Ön szerint mi fontos egy alkotásban?

Az alkotás mindig egy belső lelki folyamat megjelenítése. Üzenetet közvetítsen a néző, a befogadó számára. Legyen egyedi, újszerű, olyan, amivel még nem találkoztam és egy kicsit elgondolkodtató. A mai világban nagyon nehéz újat kitalálni, éppen ezért az eredetiség, az ötlet a legfontosabb.

Mit lát a fiatalok művészetében, művészi világában?

A diákok bátran használják és kísérleteznek a különféle technikákkal. Az olaj, akril, akvarell, rézkarc, ceruza, szén, monotípia mellett megjelent a digitális rajz is, amit már külön tantárgyként tanítanak számukra az iskolában. A kiállításon kivetítésre kerültek ezek a rajzok, érdekes volt nyomon követni, ahogy egy-egy ilyen rajz elkészül pár másodperc alatt. Számomra mégis a kézzel készült alkotások a legszebbek, mert ezeknek van lelkük. A fiatal művészpalántákat sokféle téma foglalkoztatja, nagyon kreatívak és céltudatosak.   

Miért fontos egy ember számára az alkotás?

Kicsit elvonatkoztatva a képzőművészetektől minden ember a maga területén a munkájában nap, mint nap alkot, teremt valamit. Ezt legtöbben munkaként fogják fel és pénzért teszik. Az alkotás vágya az ember egyik önkifejezési módja. Akik önmagukból belső késztetésre képesek adni valamit a közösség számára, ami építő jellegű és maradandó élmény lehet, talán ezért fontos az alkotás.

És ha már diákok műveinek kiállítása. Ön szerint miért fontos a mai világban egy fiatal számára az alkotás?

Minden fiatal keresi önmagát, hogy ki is ő valójában és mire képes. A lehetőség kivétel nélkül mindenkiben ott szunnyad. Ha megvan a kellő tehetség, kitartás és egy jó tanár, akivel lehet szárnyalni, akkor az alkotás a későbbiekben természetes igénye lesz a fiatal képzőművésznek. A képeken kívül dekoratőr diákunk kiállított egy szép őszi dekorációt. A digitális rajzokból készült fotósarokban fényképezhették magukat az internátus diákjai. Ennek szintén nagy sikere volt, sok vidám fotó készült itt.

Ön is foglalkozik ilyenfajta alkotással, mint a festés, rajzolás vagy fényképezés?

Ez kimaradt az életemből, pedig gyerekként a rajztanárom kérte, ha elkerülök Szegedre a zeneművészeti szakközépiskolába, akkor feltétlenül folytassam a rajzolást, mert érdemes. Sajnos nem hallgattam rá. Ma viszont lelkes látogatója vagyok a képzőművészeti kiállításoknak és ezt a kiállítást is nagy örömmel szerveztem kollégáimmal közösen.

Az egyértelmű, hogy mozgatja Önt a művészet és az alkotás világa, de Önnek mit jelent ez valójában?

Hangszeren játszom, nagyon sok koncerten volt lehetőségem játszani. A hang elszáll, egy- egy előadás egyszeri és megismételhetetlen, még akkor is, ha ugyanazt a művet többször adjuk elő. A képzőművészetben az alkotások maradandóak, megnézhetjük a kiállítótermekben, vagy díszíthetik az otthonunkat. De legyen bármilyen művészeti ág, zene, tánc, képzőművészetek stb. mindig maradandó élményt kapunk, ami megszépíti az életünket.

 

Ildikó néni itt is nagyon köszöni minden diáknak, akinek megjelent az alkotása a kiállításon. Ezek a képek egytől egyig üde színfoltjai voltak az internátus életének. Az internátisták műveit természetesen jövőre is várják, hiszen újabb kiállításokat terveznek. Azokra, akik pedig idén már büszkélkedhettek saját képükkel, kifejezetten kíváncsiak, hiszen fejlődésüket tökéletesen szemléltethetné ez a kiállítás sorozat.

Az internátus diákjai, akik a kiállításon az alkotásaikkal szerepeltek: Huszár Eszter, Hudanik Panni, Mátyás Antónia, Szőke Eszter, Kis Jázmin, Telek Dorina, Gaál Eszter, Terjéki Lilien, Balogh Molli, Tálos Hanna, László Eszter, Éhmann Nikolett, Szarka Eszter, Gaál Márton, Geis Miklós, Jánosi Zoltán, Antal Róza, Horváth Katica, Biber Emese, Mónus Melinda

 

 

Loboda Zsófia képei>>

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk