- Címoldal /
- Közösségi élet /
- Táborok/Kirándulások /
- Kerékpártúra 2021
Közösségi élet
Közösségi élet
Kerékpártúra 2021
,
Chudi Levente beszámolója
Idén, azaz 2021-ben ünnepli a Kecskeméti Református Internátus 30. „születésnapját”. Ebből az ünnepi alkalomból - sok egyéb program mellett - egy közel 30 km-es kerékpártúra megszervezésére is sor került.
Úti célunk nem más volt, mint a gyönyörű belvárossal rendelkező Nagykőrös.
Június 7-én, délután három órakor összesen 37-en, Pálné Lencsés Szilvia igazgatóasszonnyal, Szerdiné Novák Anett tanárnővel, Molnár Tamás és Bodor Zoltán tanár urakkal indultunk útnak.
Miután megtörtént a kerékpárok ellenőrzése, és persze átvettük a konviktustól kapott gyümölcsleveket, - Molnár Tamás tanár úr szavaival élve: „Mindenki kapott két deci tömör gyönyört.”- elindultunk.
Az első 100 m-en leesett az egyik kerékpár lánca, de szerencsére ez nem szegte kedvünket.
A probléma orvoslása után, jó kedvvel és a későbbiekben gond nélkül folytathattuk utunkat.
A boly, Molnár tanár úr vezetésével 22 km/h átlagsebességet tartva haladt, amit kissé meglepően, mindenki tökéletesen tudott tartani. Mint minden kerékpártúran, most is voltak páran, akik, szerettek volna gyorsabban haladni, így vagy lemaradtak egy kicsit, vagy elhagyták a bolyt és egy kisebb pihenő után újra „száguldozhattak”.
Közel 1 óra alatt be is értünk Nagykőrös városába, ahol megálltunk az Arany János Kulturális Központnál. Kulacsaink újratöltése után, egy kisebb versenyre lettünk invitálva, ezért 3 fős csapatokban, ismeretterjesztő füzetek segítségével, gyalog indultunk tovább. Feladatunk a füzetben megtalálható rejtvények megfejtése volt.
A fejtörők megoldása közben - többek között - megismerkedhettünk a Polgármesteri Hivatal, a Református Egyházközség, az Arany János Református Általános Iskola történetével. A magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának, Arany Jánosnak néhány verse és életének Nagykőrösön töltött időszaka is felelevenítődött. Maradandó, értékes emlékekkel lettünk gazdagabbak, amit ezúton is köszönünk.
Miután minden csapat visszaért az Arany János Kulturális Központ épületéhez, összesítettük a pontokat. Holtversenyben két csapat végzett az első helyen, melynek tagjait két gombóc fagylalttal jutalmazták a szervezők, melyet a közeli fagylaltozóban fogyaszthattak el. Természetesen a többiek sem maradtak ki abból, hogy megkóstolják ezt a nyári finomságot.
A közös fagyizás után Kecskemét felé kellett vennünk az irányt, hiszen eltelt az az idő, amit Nagykőrösön, ebben az igazán szép városban tölthettünk.
Kecskemétre visszaérve, egy közlekedési lámpa piros jelzése kettészakította a társaságot, ennek ellenére a lemaradók is, igaz egy kisebb kerülővel, de vidáman, kellemesen elfáradva és épségben tértek vissza az Internátusunkba.
Összességben egy nagyon tartalmas és szórakoztató délutánt tölthettünk el együtt Nagykőrösön, melynek közösségépítő ereje minden résztvevő számára megkérdőjelezhetetlen.
Neveld a gyermeket
a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!