A fény templomában

Isten valódi templomában jártam.
Ott volt, jelen volt, köszönt is nekem.
Csodásabb volt annál, amit vártam,
s én ámuldoztam – Drága Istenem!
Mondd mért nem látunk lelki szemeinkkel?
Mondd mért teremt az ember poklokat?
Hisz világunknál csodásabb hely nem kell,
mondd hogy lehetnénk ettől boldogabb?

Nagy rohanásban elsuhan az élet,
megállni, és egymásra sincs időnk.
A teremtésed porrá, semmivé lett,
s magunkra húztuk fájón a szemfedőnk?
Pedig a fény özönlik, egyre árad,
csak szemünk nehéz nyitva tartani,
mert attól tartunk, abba belefárad,
próbáljuk inkább szavad meghallani.

A hangokat a külvilágból várjuk,
ha lelkünkből szólsz nem figyelünk rád,
pedig templomod bárhol megtaláljuk,
hisz lépten-nyomon ott él a csodád.
Inkább a rosszak árnyékában élünk,
s a fény helyett sötétség vesz körül.
A tudatlan lét homályában félünk,
ahol a lélek sohasem örül.

Én templomodra végre rátaláltam,
és mutatnám, hogy más is lássa meg!
Hisz élhetnénk mind boldogokká váltan,
ha kérnénk fényed, lelkünk váltsa meg!
Tán általa mi is feltámadhatnánk.
Napfényre lépve élni kezdenénk.
Látva a fényt, csodádnak hangot adnánk,
s talán a jóság költözne belénk.

Írta: Aranyosi Ervin

Galéria megtekintése