Közösségi élet

Biliárd az Internátusban

,

Chudi Levente beszámolója

Az idei tanévben került először megrendezésre Internátusunk egyéni biliárd versenye. A bajnokság a 8-as pool szabályok alapján, Molnár Tamás tanár úr vezényletével, közel egy hónap alatt lett lebonyolítva.

Ismertető:

A pool biliárd elnevezés egy gyűjtőnév, mely többféle biliárd játékot foglal magába. Ezen játékok közül a 8-as pool az egyik legnépszerűbb. A szórakozóhelyeken, szalonokban, presszókban általában ezzel a variációval találkozhatunk.
A 15 színes biliárdgolyó közül 8 egyszínű, 7 pedig ún. csíkos. Mivel a 8-as, fekete golyó nem része a golyócsoportoknak, így típusonként 7-7 golyó alkotja azokat.
Miután sikeresen elvégeztük a kezdőlökést, golyócsoportot kell választanunk, de függetlenül attól, hogy milyen golyó került lyukba a kezdőlökés során.
A lökés előtt meg kell neveznünk az általunk kiszemelt golyót és azt, hogy melyik lyukba szeretnénk lőni. Ha ezt sikeresen végrehajtjuk, akkor miénk a folytatás joga, és a választott csoport golyóit kell a továbbiakban lyukba küldenünk. Ha az előbbi lökés nem sikerülne, akkor az ellenfél folytatja a játékot, és ő választhat a golyócsoportok közül. Természetesen a fekete golyót, legutoljára kell az egyik lyukba elhelyeznünk, a fehér golyó legurítása nélkül és akkor megnyertük a partit.

A 8-as pool biliárdot többnyire leegyszerűsített formában játsszák a hobbijátékosok, azonban a játékszabályok részletesebb ismerete és betartása élvezetesebbé teheti a játékot, ezért érdemes azokkal megismerkedni.

A megmérettetésre 16 bátor internátista jelentkezett, így könnyen kisorsolhatóvá váltak a 4 fős csoportok. A csoportmérkőzések 2 nyert játszmáig (frameig) zajlottak. Minden csoportból az első kettő jutott tovább a negyeddöntőbe. A negyeddöntőkben egy csoport az első, egy csoport a másodikkal mérkőzhetett meg az elődöntőbe jutásért. Az elődöntőben már 3 nyert frameig ment a „harc”. Aki innen nem jutott a döntőbe, annak még volt esélye a bronzérem megszerzésére.

A bronzmérkőzésen Gulyás Botond és Májer Márk játszott egymással, végül egy igen izgalmas mérkőzés után Márk 3:2-es győzelmével eldőlt a harmadik hely és a bronzérem sorsa.

A döntőbe jutó Kovács Ákosnak és jómagamnak (Chudi Levente Zsolt) 4 játszmát kellett nyernie a végső győzelemhez. A döntő elég egyértelműnek tűnt, hiszen Ákos megnyerte az első 3 játszmát, így egy karnyújtásnyira került a győzelemtől. Ekkor azonban valami, mintha bekapcsolt volna bennem, hiszen a rákövetkező két framet megnyertem, viszont a hatodik játszma végén pechemre, elhibáztam. Ákos egy lökésre volt a végső győzelemtől, ekkor ő már nem hibázott. Egy gyönyörű lökéssel 4:2-re megnyerte a találkozót, így ő lett az első internátusi biliárd bajnokság győztese.

Gratulálok, minden játékosnak, aki vette a bátorságot, és elindult a bajnokságban.

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk