Közösségi élet

Gólya - Ki mit tud? 2019

,

Az internátusi „Gólya Ki Mit Tud?”

A „Gólya Ki Mit Tud?” idén került harmadik alkalommal megrendezésre. Ez egy olyan verseny, ahol az újonnan érkező diákok (gólyák) megmutathatják diáktársaiknak és nevelőtanáraiknak, hogy mire képesek. A zsűri tagjai között volt Pálné Lencsés Szilvia, az internátus igazgatónője, Szabó Gabriella, gimnáziumunk magyar és dráma szakos tanára, illetve Kajdi Kata, a diákönkormányzat alelnöke. Hagyományainkhoz híven egy „sztárvendég” is segítette a zsűri munkáját. Idén Olasz Csaba, az „Olasz Meló” zenekar frontembere volt a meghívott vendégünk.

Ahhoz, hogy a gólyák a lehető legjobban produkáljanak ezen a versenyen, segítséget kaptak mentoraiktól. Ez az est az internátus mentorprogramjának egyik kiemelkedő alkalma. A mentorprogram célja, hogy a végzős diákok beavassák, majd segítsék, támogassák az újonnan érkező diákokat az internátus hétköznapi életében. 

Idén 21 műsorszámmal álltak elő a gólyák és mentoraik. Szerencsére nem csak azonos műfajú produkciókat láthattunk. Rengeteg zenei tehetséget hallhattunk, voltak közöttük kezdők is, akik még csak most játszottak először zongorán, de mentoraiknak hála, remekül szerepeltek.  

Voltak profibb zenészek is, akik elkápráztattak mindenkit. A nevezett műsorok döntő többsége zenével volt kapcsolatos, de láthattunk más műfajú produkciókat is. Például táncot, bűvésztrükköket, stand upot, kémiai kísérletet, drónfelvételt, szavalatot, sőt még szem- és fültanúi voltunk annak is, hogyan kell elkészíteni egy vajas, sajtos zsömlét mulatós zenére. 

A zsűri tagjainak a remek produkciókat nem volt egyszerű összehasonlítani. Amíg elvonultak, hogy döntést hozzanak, addig meghallgathattuk egyik felvidéki diáktársunkat, Gáspár Andrást, aki egy rappel örvendeztetett meg minket. Ez a műsorszám maradandó nyomot hagyott bennünk. Valószínűleg humoros szövege és András palóc tájszólása miatt aratott nagy sikert. 

Ezt követően hallójárataink kényeztetésére meghallgattuk az internátusi kamarazenekart, mely egy ABBA- feldolgozást adott elő. Ezen alkalomból a zenekarhoz csatlakozott az egyik pápai cserediák is, aki egy hetet töltött kollégiumunkban.

Hosszas várakozás után megérkezett az eredmény. A zsűri úgy döntött, hogy idén nem csak az első három helyezettet díjazza, hanem a negyedik helyezetteket is. 

A negyedik helyen hármas holtverseny alakult ki. Negyedik helyezést ért el Kovács Gábor és mentoráltja, Jánosi Zoltán, akinek rajza Molnár Tamás tanár urat ábrázolta. Szintén negyedik helyezést ért el Imregi Bence és mentoráltjai, Kihrer Alex Ádám és Gáspár András, akik egy stand-up műsorral léptek fel.  Vancsik Lúcia, Marton Mirella és Makai Viktória mentoráltjai, Szabó Enikő és Bozó Zsóka Roxána fenomenális táncukkal érték el ezt a szép helyezést.  

A dobogó harmadik helyére Kelemen Dávid és mentoráltjai, Pék Marcell és Jurinka Miron kerültek. Ők színvonalas bűvészmutatvánnyal kápráztatták el a közönséget. Nagyon tehetségesek.

Második lett Lakatos Ármin és mentoráltja, Giricz Dániel.  Dániel egy klasszikus gitárra írt gyönyörű darabbal lepett meg minket. 

Az első helyezett Sípos Örs, Lakatos Ármin és mentoráltjaik: Korenika Szabolcs, Zsoldos Bence, Sípos Zente, Sramek András és Giricz Dávid lettek.  Ármin kiválóan játszik elektromos gitáron, Bencéről megtudtuk, hogy tehetséges dobos. Zente trombita-, Szabolcs zongorajátékával nyűgözte le a nagyérdeműt.  Így állt össze egy új formáció a „Sípos és a sittesek” zenekar, melynek frontembere Örs, fantasztikus vokalistái pedig András és Dávid. Együtt adták elő a „Tequila” című számot, mely olyan nagy sikert aratott a közönség körében, hogy a dalszöveget, mely egyetlen szó, torka szakadtából énekelte mindenki: „TEQUILA!”. Produkciójuk végét hatalmas ováció követte. Sokak számára egyáltalán nem volt kétséges, hogy ők fogják megnyerni ezt a versenyt.

A közel három órán át tartó színvonalas est szuper volt, méltán vívta ki a diákság tetszését. Remélem, ez a hagyomány tovább fog élni, és majd nekem is szerencsém lesz nevezni mentoráltamat eme nagyszerű versenyre.

Írta: Kökény Zoltán Tamás 10. b

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk